Tarot jóslás

Bevezetés a jóslás alapjaiba


tarot3.jpg

        A Tarot szakrális eszköz, mellyel megfelelő tisztelettel és alázattal kell foglalkozni. Ennek szellemében, tisztán tartása, megfelelő módon való gondozása a mindennapok velejárója annak, aki mélységében szeretné megismerni ezt az ősi beavatási utat.

         Válassz a kártyának egy megfelelő méretű dobozt és egy kék vagy zöld színű anyaggal beborítani. A doboz egyfelől megvédi a gyűrődéstől és az idő előtti elhasználódástól, míg a kék vagy zöld színű anyag a nem fizikai szennyeződésektől óvja. Ugyanolyan színű szövetet használjunk az asztalra is, melyeken a kártyákat kiteríthetjük mikor foglalkozunk velük. Ha végeztünk hajtogassuk össze a terítőt és tegyük el szem elől. Ne használjuk a mindennapokban! Így alakíthatjuk ki magunk számára azt a szakrális teret, mely a leginkább elősegíti majd a munkánkat.

         Használjunk jósláshoz fehér-kék-lila gyertyát, mely elősegíti a tudat kiterjesztését más síkokra is, könnyebbé teszi az információk áramlását. Azonban tartózkodjunk a fekete és a szürke gyertyáktól, melyek ugyan elősegítik a tudat mélyebb rétegeinek a feltérképezését, viszont egy instabil személyiségnél könnyen zavart okozhatnak. Hatását tekintve a lila, vagy indigó gyertya erősebb, mellékhatásokkal itt viszont nem kell számolnunk.

         Ha sikerült kiválasztanunk a számunkra megfelelő kártyát, akkor várjuk meg a következő teliholdat és tegyük a holdfénybe egy teljes északára, hogy feltöltődhessen a lunáris energiákkal, ezáltal felerősítjük az asztrális síkhoz való kapcsolódását. A rákövetkező hétfőn reggel 7-8 vagy délután 2-3 között tisztítsuk meg és töltsük fel az elemek energiájával. Fújjunk a kártyacsomagra háromszor elképzelve, ahogy minden lerakódás távozik belőle. Majd gyújtsunk meg egy tömjén/mirha füstölőt és húzzuk át a füstjében 3x. Érintsük az ujjunkat egy pohár tiszta sós vízbe, és húzzuk át háromszor a csomag tetején. Gyújtsunk meg egy fehér mécsest, és a lángja fölött szintén húzzuk el 3x, majd tegyük egy napra a felszentelt pentákulumunkra. Így már készen áll a kártyánk, hogy együtt dolgozzunk vele önmagunk megismerésén.

Fogjunk hát hozzá!




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 9
Havi: 101
Össz.: 28 116

Látogatottság növelés
Oldal: Tarot felavatása
Tarot jóslás - © 2008 - 2024 - tarotjoslas.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »